LaySoft oldala

 

 

Július 4.

Az idő már napok óta nem túl nyárias, esik az eső, fúj a szél, tiszta ősz van. A képen is látszik, jól beöltöztettem Izit és így mentünk sétálni a mózeskosárba ami eleve bélelt még adtam rá kiskabátot és a biztonság kedvéért még be is bugyoláltam takaróval. Az a jó, hogy a gyerekeket az időjárás nem érdekli, Izi is szuperül aludt a séta alatt a 10 fokban is, fel se ébredt mikor hazaértünk és kivettem a babakocsiból.

iza_2011_07_04.jpg

Július 10.

Az első fürdetésnél még megilletődött volt és némi sírásra is sor került. Igaz ez a fürdés inkább csak jelképes volt, mire elkezdett sírni már túl is volt az egész fürdetésen.
Azóta szerencsére a sírás elmaradt és szereti az esti fürdést.
Izánál már csak Levi szereti jobban, ha Izit fürdetjük. Nagyon lelkes mikor mondjuk, hogy visszük az Izit fürdeni. Rögtön megy apa után a fürdőszobába és végig asszisztáltja az előkészületeket, sőt mindig megengedjük, hogy megmossa Izi lábát és ilyenkor nagyon büszke magára.
Ebben a nagy melegben látszott, hogy tetszik neki ahogy apa locsolja a pocakjára a vizet.

iza_2011_07_10.jpg

Július 23.

Andris az esti fürdetésen kívül másban jelenleg nem nagyon tud segíteni Iza körül. Egy dolog van amiben már nagyon profik együtt az a büfiztetés és altatás a etetés után.

iza+apa_2011_07_23.jpg

Július 26.
A kis hajas babám baba haja elkezdett kihullani és nő helyette a puhább szálú és világosabb haja, de szerencsére, még így is van elég haj a fején.
A hajnali és a reggeli etetések alkalmával, annyira bekajál néha, hogy van hogy az egész délelőttöt átalussza. Inkább estefelé van ébren többet, bár néha csodálom, hogy bír aludni miközben Levi játék címszó alatt zajong a szobában.
Egyre többet van fent és amikor nem alszik, akkor csendesen szemlélődik, itt éppen a labdával szemezik, ami nagyobb mint Iza feje.


iza_2011_07_26.jpg

Név:
E-Mail cím:
Komment:


Nincs komment!

ugrás az oldal tetejére