LaySoft oldala

 

 

Február 3.

A héten felfedezte a cuppogást, főleg ha már nagyon álmos akkor szokott cuppogni, de büfizés után is gyakran hallom, hogy cuppog a vállamon, nagyon édes ahogyan csinálja.
Érdekes, hogy az ujját sose szopta, 1-2 alkalom volt, amikor véletlenül bekapta, de mikor konstatálta, hogy nem jön belőle tej, abbahagyta.  Így az ujját nem is szopta, de pár hete észrevettem, hogy alvás előtt szopogatja az öklét néha.  Azóta teljesen rákapott, most már ez is az alvási rituálé része.
Ha álmos nem mindig sikerül az alvás egyből, ha nem találja az öklét, jön mindig a nyűglődés, a  feje alá tett textilpelenka gyűrögetése és szopogatása, de ez se pótolhatja a megszokott öklét.
Ha végre megtalálja és sikerül a szájába tömnie, akkor mindig nagy az öröm, és ezt jelzi is hangos cuppogással. Ez mindig használ, utána pár percen belül már jön is az álom manó és édesen szuszog a kiságyban.
Amúgy egy igazi kis vagány csibész, elbűvölően tud mosolyogni, mindig levesz vele a lábamról. Mosolyát kiterjesztette a tárgyakra is, mindenre mosolyog, ami tetszik neki, legyen az egy lámpa vagy egy játék. Ezen a képen végre sikerült is elkapnom egy mosolyt.

levi_feb3.jpg

Február 6.

Evés után, mikor tele a pocak, és várjuk, hogy a pelus is tele legyen szoktunk beszélgetni.
Azaz én beszélek hozzá és Ő is mondja a magáét babanyelven, közben mosolyog meg járnak a végtagjai föl-le. Nagyon jó kedélyű kisbaba, ha sír annak mindig oka van. Ahogy gagyarászik az meg zabálnivaló, olyan édes, ahogy brüüüühhhhzik, őaaaazik. Közben hol mosolyog, hol meg nagyon tudományos fejet vág a hangokhoz.  A legújabb hogy közben kidugja a nyelvét is, közben persze folyik a nyála, a majdani fogzás előszeleként.

levi_feb16.jpg

Nagyon rendesen viselkedik öltözés és pelenkázás közben is, semmi rúg kapa, türelmesen várja hogy ráadjam a szükséges ruhadarabokat, néha közben beszélgetünk. Bár elfoglalja magát egyedül is, nézelődik, forgatja a fejét ide-oda és ha meglát valami érdekeset képes percekig szemlélni nagyon komoly arccal. A könyvespolcot nagyon szereti, ott a sok színes könyv, sok érdekes látnivaló. Már most látni, hogy igazi kultúrlény lesz belőle.
Most hogy ennyire enyhe az idő ki szoktunk menni sétálni babakocsival délelőttönként. Nagyon élvezi a sétákat: egyből bedobja a szunyát, ha fáradt vagy érdeklődve kémlel kifelé a kocsiból és élvezi ahogy rázza a fenekét a babakocsi, ahogy tolom a szuper utakon.
Már nagyon ügyesen tud fogni is, pelenkázás közben néha elkapja a textilpelenkát, megmarkolja és el se engedi, ha felemelem a pelenkázóról, jön velünk a pelenka is. De ugyanezt eljátsszuk a kiságyban is, a feje alatti pelenkát is előszeretettel hozza magával, ha kiveszem az ágyból.

levi_feb6.jpg

Február 9.

Ma voltunk a 3 hónapos oltáson. Andris vitt el minket a rendelőbe. Én meg kihasználtam az alkalmat és rábíztam, mivel amúgy se bírom a tű látványát. Így Andris fogta le hős apaként mikor kapta az oltás Levi és Ő babusgatta  utána, én csak segédkeztem az öltöztetésben. Nagyon meglepődött mikor megszúrták, elkezdett sírni, de aztán megnyugtattuk és mire kijöttünk már semmi baja nem volt, nézelődött jobbra-balra. Szerencsére este se lázasodott be, semmi nem látszódott rajta, egy picit volt csak bekeményedve a szuri helye, de ez se zavarta.
Volt méredzkedés is, most 6410 gramm és 61 cm hosszú. Szerencsére kicsit lassult a hízása, és elkezdett nyúlni a gyerkőc.
Az esti fürdést is egyre jobban szereti, már csapkodja a lábaival a vizet, néha olyan erővel, hogy minket is lelocsol. Meg is beszéltük Andrissal, hogy kipróbáljuk a nagy kádban való pancsolást, s ha beválik akkor megyünk vele babaúszásra. Ha hasra fordítjuk a babakádban azt is élvezi, ilyenkor kinyomja magát teljesen, és rúgkapál a lábaival és vigyorog, látszik, hogy élvezi.Ezt eljátsszuk a kiságyban is, a feje alatti pelenkát is előszeretettel hozza magával, ha kiveszem az ágyból.

levi_feb9.jpg

Február 17.

Az elmúlt héten sikerült totál lerobbannom testileg, szerencsére Andris a topon volt, és Levit se viseltem meg, hogy csak tartalékon pislákoltam. Amennyire tudtam etettem, jó nagyokat aludt és játszott Andrissal, kicsit zokon is vettem, hogy fel se tűnik neki, hogy anya sehol sincs.
De mára már erőre kaptam megint, Andris újra dolgozni ment, mi meg újra együtt voltunk Levi babával.
Az elmúlt héten sokat fejlődött, egyre ügyesebben fogja meg a játékokat, egyik kezével pörgeti a játszószőnyegről lelógó babatükröt miközben a másik kezével rendületlenül rángatja a katicát.

levi_feb17.jpg

Ha fáradt az egyből meglátszik a szemein, és persze ilyenkor hangosan cuppogja az öklét is.

okol_szopos.jpg

Február 19.

Reggel már korán besütött a nap az ablakon, gondoltam nem lehet annyira hideg, ha ilyen szép az idő. Milyen jó lesz sétálunk egyet, mivel egész héten nem voltunk sehol és kezdtem már bekattanni a négy fal között. Elhatározásom addig tartott míg kinyitottam az ajtót és pofán vágott a -12 C, úgy gondoltam inkább maradunk itthon ma is.
Jöhetne már a tavasz, bár Manót nem zavarja a hideg, meg az se, hogy nem megyünk sétálni.  Ha fent van játszunk, próbálok minden nap más játékot adni neki, hogy ne unja meg, na meg persze, hogy tágítsam a látókörét. Nagyon aranyos, ahogy elmélyülten figyeli a játékokat, és tesztel mindent amit megkaparint. Gyengéd ütögetés, majd ha szimpatikus a tárgy jön a mosolygás, és a kivételesen tetsző dolgok megkóstolása nagy adag nyál kíséretével.
Rátettem ma a labdára, amit Egértől kaptunk még hasfájós időszakra, de azóta is használjuk. Bár a képen nem úgy néz ki, de szereti, ha ráteszem a labdára és görgetem alatta ide-oda és közben énekelek neki. Totál el tud rajta lazulni, már most tud élni a kincsem. A fejét ráhajtja, a kezeit lelógatja és van hogy nyalogatja a labdát is, mintha valami finomság lenne.

levi_feb19.jpg

Február 22.

A textilpelenka nélkülözhetetlen jóbaráttá lépett elő, aludni már nem is tudunk nélküle.
Igaz legtöbbször Levi alatt összegyűrve végzi, de van hogy elalvás előtt is azt csócsálja, meg persze az elmaradhatatlan öklét, ami nélkül nincs alvás.

levi_feb22.jpg

Február 25.

Az utóbbi napokban mindent textilből készült dolgot a szájába vesz, ha sikerül megkaparintania. Kezdve a textilpelustól a  pelenkázó szélére pakolt (előtte általam gondosan kivasalt és összehajtogatott) kombidresszekig.
Szerinte nincs annál viccesebb, mint ezek közül egyet ügyesen kirántani és megkóstolni.
Persze ez csak úgy az igazi, ha közben az többit is sikerül leborítania, ilyenkor nagyon tud vigyorogni rám, én meg persze pipa vagyok magamra, hogy miért nem pakoltam el előtte a szekrénybe.
Megízlelte már a szőrös macit, de nem nyerte el tetszését, fintorgott nagyokat. Ha nincs kéznél egy pelus, akkor jól jön a pulóvere ujja vagy anya pólója, ha sikerül megmarkolni és a szájába dugni.

levi_feb25.jpg

Gondoltam, ha rágni akar adok neki rágókát, de nem jött be, olyan fancsali képet vágott mikor a szájába vette. Így maradunk - míg nem jön más kedvenc - a jól bevált textilpelenkánál, amiből naponta 1-2 összenyálazunk és megcsócsálunk.

Név:
E-Mail cím:
Komment:


Név: Kriszta Dátum: 2010-10-21 09:49:21
Milyen érdekes így visszaemlékezni...nekem is megannyi dolog eszembe jut a mi Levinkről,ő ilyenkor 6 hónapos volt.Én is egyébként 3 hónapos korában nyiffantam ki fizikailag. és ugyanígy ömlött a nyála,meg a textilpelus és társai,csak nekünk folyton dumált,be nem állt a szája.,nem bírta elviselni,hogyha egy percre is kimaradt a beszélgetésből./Egyébként szerintem kicsinek inkább András. Látszik,hogy jó kedélyű,nyugis baba.

ugrás az oldal tetejére