LaySoft oldala

 

 

Szeptember 1.

Ma délelőtt Éváékkal Erika névnapját ünnepeltük, a jól kitervelt parfé torta ötletét a szuper 15 fokos időjárás keresztül húzta, így végül gyümölcshab és krumplis pogácsa volt az ünnepi kaja. Meglepetés vendég is volt, Csilla személyében, Erika meg is lepődött kellő mértékben, úgyhogy jól sikerült a meglepetés.

levi+csilla_2010_09_01_2.jpg
Levi Persze a gyerkőcök is ettek-ittak mint akik egy hete éheznek. Levi miután betömött pár pogácsát, aztán Andris asztalán nézegette a lego kincseket, a lego repülőt már múltkor is kiszúrta magának és most is boldog volt mikor megtalálta nagy örömmel mutatta nekem is.

levi_2010_09_01_3.jpg levi_2010_09_01.jpg

Pár perc múlva bejött Lilo közösen próbáltak felmászni a csúszdára, nem sok sikerrel, aztán Lilo talált egy kislabdát és azt dobálták egymásnak vagy ahogy sikerült.

levi+lilo_2010_09_01.jpg

levi+lilo_2010_09_01_1.jpg

a nagy mászkálásban Levi megtalálta Marci játékai között a kejfel nyuszit, amit anno imádott, meg is mutatta Lilonak, aztán talált egy szövegkiemelőt, amit elvettem tőle, de most annyira nem vette zokon.

levi+lilo_2010_09_01_3.jpg

levi+lilo_2010_09_01_2.jpg

Volt főzőcskézés is, ma Csilla volt a sztár Levi teljesen kisajátította; fogta a kezét és húzta maga után, hogy nyissa ki neki az ajtót vagy vegye le neki azt, amit nem ért el.

levi+csilla_2010_09_01_3.jpg levi+lilo+csilla_2010_09_01.jpg

Szeptember 2.

Ma előkerültek a nagy dobozból a fajátékok, Levi végre szakszerűen ütötte a kalapáccsal a rudakat. Eddig az volt a játék hogy kiszedette velünk a rudakat és Ő utána visszadugdosta őket kézzel.

levi_2010_09_02.jpg levi_2010_09_02_1.jpg

Délután Csilláék ugrottak be hozzánk, Levi nagyon fel volt pörögve, ezerrel produkálta magát. Bár Bélát most látta először egyből összebarátkozott vele és pár perc múlva már együtt hancúroztak nagy vidáman.levi+bela_2010_09_02.jpgSzeptember 3.

Délelőtt Rita jött ki hozzánk. Levi elég nyűgi volt eleinte, de aztán megbékélt és míg főztem jól eljátszott. Levi megmutatta Ritának a Kisvakondos könyvét. Majd a Böngészőben az összes általa ismert állatot, járművet és persze a kukákat is.

levi+rita_2010_09_03.jpg

Szeptember 4.

Délután Kisandris szülinapjára voltunk hivatalosak családostul. Levi eleinte félénk volt. Felmászott az ölembe és onnan szemlélte a sok vendéget, aki járt kelt a lakásban. De aztán meglátta, hogy van kaja is és egyből otthon érezte magát. Bement a szobába és kiszolgálta magát sütivel és pogácsával.
Volt mesemondó is, amit az elején még Apa ölében megpihenve hallgatott, de aztán megunta és átvonult a másik szobába rajzolni.

levi_2010_09_04.jpg

Szeptember 5.

Délelőtt kisütött a nap így tettünk egy látogatást az újpesti Állatszigetre. Levinek nagyon tetszettek a kutyusok, elsőre kicsit megijedt a hangzavartól amit a sok ugató kutya okozott, de megnyugtattam és utána már lelkesen mutogatta hogy ott is meg ott is van egy kutya és persze mondta is, hogy au-au. A kutyusok után átsétáltunk megnézni a többi állatot is.
Megnéztük a karámban a házi lovat és házi szamarat, Levi egy kis fűvel meg is kínálta a pacit apai segítséggel.

levi+andris_2010_09_05_1.jpg
A malacok és a tyúkok nem tettek rá nagy hatás, hamar ott is hagyta őket. A kecskét már izginek találta, megetettük rex csemegével és viccesnek találta mikor kidugta a fejét a kerítésen, persze egyből tisztes távolságra ment a kerítéstől és onnan magyarázott neki.
A házi juh volt a másik kedvenc, mikor az egyik odafeküdt a kerítéshez, nagy bátran meg is simogatta a gyapját. 

levi_2010_09_05.jpg levi_2010_09_05_1.jpg

A nagy simogatás után még Apával falatoztak egyet a pogikból majd körbesétáltuk a tavat és megnéztük a kutyaiskolát is.

levi_2010_09_05_2.jpg

Szeptember 10.

Nyertünk a Babapihenőbe egy kvízjátkon 4 órás bérletet, aminek nagyon megörültünk, mivel nem nagyon szoktam semmit nyerni. Ma délelőtt végre el is jutottunk, hogy megnézzük a helyet, ami nagyon szuper, van hatalmas kert, bent 2 nagy játszószoba sok-sok játékkal és kedves gondozók.
Pont tízórai időben érkeztünk és Saciék nagyon kedvesen megkínálták Levit is, kapott kis tányért és rá pár falat túróstáskát. Levinek tele volt a hasa, de azért nem mondott nemet és otthonosan, mint aki ezer éve ide jár leült a többiekhez falatozni a kisasztalhoz.

levi_2010_09_10.jpg

Utána jött a játékok felfedezése, megcsodálta csajos sarokban a hercegnős kastélyt, át is rendezte az egyik szobát, tett bele néhány új bútort a nagy zacsiból. Később mutattam neki hogy van egy víziló formájú kisautó is, úgyhogy azzal is ment pár kört a szobában.

levi_2010_09_10_1.jpg

levi_2010_09_10_2.jpg

Aztán jött a gyurmázás, Levinek ez nagyon tetszett, végre vághatott kedvére, lehetett nyiszatolni a gyurmát késsel, meg mindenféle eszközökkel formázni.

levi_2010_09_10_5.jpg levi_2010_09_10_4.jpg

Szeptember 15.

Délelőtt Levivel elmentünk a Babapihenőbe. Levi ma egyedül képviselte a fiúkat, mert csupa leányzó volt körülötte. Kicsit meg is szeppent a lányoktól, de aztán pár perc alatt feloldódott. Mikor bátorságra lelt  körbenézett a szobában és hamar felfedezte hogy a sarokban van egy kiskonyha is. Imádja a konyhai cuccokat, rögtön nekiállt kavargatni és pakolni az edényeket és az evőeszközöket. Talált egy babkonzervet is nagy örömére. Jött hozzám és mutatta, hogy nyissam ki, mondtam neki, hogy ez nem igazi és sajna nem tudom kinyitni.

levi_2010_09_15.jpg levi_2010_09_15_1.jpg

Később volt közös gyurmázás is, de Levit jobban érdekelték a polcon felfedezett busz és villamos, amit hangos hanghatással tologatott a parkettán. De azért kicsit tologatta a babakocsit is, mikor látta, hogy a lányok is tologatják, sőt igen zokon vette mikor az egyik kislány elvette tőle a babakocsiból a babát.

levi_2010_09_15_2.jpg
Délután Krisztiékkel játszótereztünk, nem volt túl meleg, de legalább nem esett végre. Levi ma minden képen oroszláson vhhhhhhhha képet vágott.

levi_2010_09_15_3.jpglevi_2010_09_15_4.jpg

aztán Levivel a közös homokozásnál megszelídült, de azért a szokásos kapuzárás és kuka lökdösés nem maradt el, igaz már nem olyan hévvel csinálja, mint régebben.

levi+levi_2010_09_15_2.jpg

Szeptember 12.

Délelőtt átjött hozzánk Nagypapi Matyival. Levi kapott Matyitól egy kis tűzoltóautót és egy markolót, nagypapitól meg két kis pólót, ugye nem kell mondanom minek örült jobban Levi.
Pár perc alatt a szobát ellepték a különböző járművek, amit a fiúk kiborítottak a zsiráfos játéktárolóból. Levi megmutatta Matyinak a farmházát amibe beletoltak mindenféle járművet, ami csak átfért a kapunk, itt éppen Levi a kamiont tolja be.

levi+matyi_2010_09_12.jpg

Estefelé pedig Jankáék jöttek hozzánk vendégségbe. A farmház itt is közkedvelt játék volt, Kismiki meg is próbált bemászni alá, amin jót derültünk mi is.

levi+kismiki_2010_09_12_2.jpg

Levi éppen Kismikit öltözteti, ráadja a sapkáját, ami a nagy játékban leesett.

levi+kismiki_2010_09_12_1.jpg
Szeptember 16.

Délelőtt egészséges rendelésre mentünk Levivel, a doktornéni próbálta megvizsgálni, persze ez nem nagyon tetszett Levinek, nem maradt nyugton egy fél percre se. A száját meg semmi pénzért nem volt hajlandó kinyitni, hogy megnézze, hogy állnak a rágófogai, hiába udvarolt neki a doktornéni.
Átléptük a 10 kilós súlyhatárt, 10.220 gramm és 83 cm hosszú Levi. Vicces, hogy csak 10 kiló, mert annyit bír enni, szerencsére úgy látszik nem az én alkatomat örökölte.
Este felé átjöttek Éváék, jó rég találkoztunk így volt miről beszélni. A lurkók közben jól eljátszottak a Abrickos kisházzal. Volt közös zenélés és buborék kapkodás és csodálás is.

levi+lilo_2010_09_16_4.jpg levi+lilo_2010_09_16_1.jpg

Levi egy mozdulattal leszakította a nagyszobai függöny karnist. Szerencsére nem esett rá és nagyon meg se ijedt, de utána mutogatta, hogy nincs függöny az ablakon.
Így esti programként Apa Nagypapival még karnist szerelt, míg Levi a nagy szerszámostáska tartalmával ismerkedett szülői felügyelet mellett, a képen éppen a csavarhúzókat nézegeti.

levi+apa_2010_09_16.jpg levi_2010_09_16.jpg

Szeptember 18.

Végre nem esett az eső, ezért délután a Jankáékkal tervezett Elevenparkos játszóház helyett Miki ötletére felsétáltunk a Citadellához. Leparkoltuk az autókat a Bérc utcánál és onnan sétáltunk gyalog a Citadellához. Levi jó nagy utat tett meg gyalog, nem is nagyon akart beülni a babakocsiba. Hagytuk hagyj sétáljon kedvére, csak ott vettük fel, ahol már nagyon meredeken ívelt felfelé az út.

levi+apa_2010_09_18.jpg
A Citadellára felsétálva megcsodáltunk néhány városnéző turista buszt, Levi lelkesen integetett mindegyiknek és néhány jófej turista vissza is integetett neki. Jó nagy tömeg hömpölygött az úton, de Levit nem zavarta, fogta a kezemet és nézelődött. Megszemlélte és persze meg is tapogatta közelebbről a kihelyezett II. világháborús ágyúkat.

levi_2010_09_18_5.jpglevi_2010_09_18_6.jpg

Aztán egyedül végigsétált a fal mellett (nem engedte, hogy fogjam a kezét se, így pár lépésről követtem a delikvenst) peckesen sétált a keskeny járdán miközben egyik kezével simogatta a követ.

levi_2010_09_18_7.jpg
Visszafelé pedig betértünk a Bérc utca sarkán felújított Vuk játszótérre, amit idén májusban adtak át. A játszótér különlegessége  hogy műanyag Vuk mesefilm figurákkal van tele.

vuk_jatszoter_2010_09_18_1.jpg
Megállapítottuk Jankáékkal, hogy ez a  tökéletes játszótér. Nem nagy, de van benne sok zöld: fű, fa és virág. A játszótéren több strapabíró műanyag Vuk mesefigura is megtalálható,  amire akár fel is lehet mászni vagy ülni. Persze Levi kedvenc figurája a béka kuka volt.

vuk_jatszoter_2010_09_18.jpg levi_2010_09_18.jpg

A figurák mellett mindenből volt egy kicsi ami egy jó játszótérre kell: fa mászóka csúszdával, mérleghinta, rugós játékok, homokozó és hinta és sok-sok pad, hogy a szülők is tudjanak hova ülni.

levi_2010_09_18_1.jpg levi_2010_09_18_2.jpg

Szeptember 22.

Délelőtt végre eljutottunk az ingyenes Tipegő tornára Líviáékkal. A Halassy Olivér Sportcentrumba kezdődött 10-kor. Az egyik nagy teremben voltunk, ahol vastag szőnyeg borította a padlót,  ez nagyon tetszett Levinek, próbált is rajta ugrálni. A falakon tükrök és az egyik oldal bordásfal volt. Levi egyből berobogott és körbenézett, legjobban persze a nyitva lévő ablakok tetszettek neki, meg a fal melletti korlát, ami mögé megpróbált bekukucskálni és kiszedni az eldugott alagutat.
Az óra elején körbeültünk és a zenebölcsihez hasonlóan énekeltünk, mondókáztunk, voltak lovagolók is, aztán  felálltunk és volt néhány futkározós, körjáték is. Levi persze megint előadta a kívülállót, oda se bagózott ránk, jobban lekötötte, hogy volt a szoba sarkában egy cső amiben zubogott a víz és ezt magyarázta nekem hangosan, hogy ott folyik a víz. Aztán míg mi énekeltünk Levi föl-le mászkált a terembe, néha megnézte, hogy megvagyok-e még aztán nézelődött tovább.
A közös éneklés után volt szabadidős rész, előkerültek az alagutak, lehetett bordásfalra mászni és a ferdén felállított padon lecsúszni, trambulinon ugrálni, na ez tetszett Levinek, a bordásfalra nagyon ügyesen felmászott, a padra átmászásnál segítettem neki és utána lecsúszott. A trambulinon is ugrált egy kicsit és persze az alagútba is végigmászott párszor. Az óra végén volt még kislabda, amiket lehetett dobálni majd belepakolták a gyerekek egy nagy katicabogaras tárolóba. Szerintem én jobban kifáradtam a sok ugrálásában, mint Levi.

Szeptember 25.

Délelőtt szerencsére nem esett az eső, mert szabadtéri programra készültünk. Kriszti szólt, hogy a Vadgesztenye bölcsiben Mihály-napi vásár lesz és menjünk mi is. A belépő 1 kg szőlő volt, amiből a bejáratnál mustot lehetett készíteni. Levi is besegített a munkába.

levi_2010_09_25_13.jpg

utána meg élvezte a munka gyümölcsét a mustot. Nagyon ízlett neki a szőlőlé, megivott belőle egy fél pohárral. Éhezni se éhezett az ovi kemencéjében igazi hamuban sült pogácsa sült, amit Levi is megkóstolt.

levi_2010_09_25_10.jpg

A családi nap a bölcsiben nem csak evés-ivásról  és játékról szólt. Egy csomó program is volt,  nem csak gyerekeknek, hanem a szülőknek is.  Volt vásár az ovisok által készített tárgyakból és kézműves foglalkozás is, ahol többek között lehetett őszi ajtódíszt készíteni, gesztenyéből, borostyánból és almából. A napokban éppen azon gondolkoztam hogy kéne egy őszi ajtódísz, így nagyon megörültem a lehetőségnek. Csináltam is egyet gyorsan mielőtt Levi megette volna az összes felszeletelt almát a hozzávalókból.
2010_09_25_3.jpg
10 órától volt néptánc 3 zenésszel és közös éneklés. Levi nem akart beállni a táncolók közé, inkább kintről figyelte őket, de közben azért járt a lába és billeget jobbra-balra.
Az ovi játszóterén felfedezte, hogy jó buli a függőhidas mászóka is, ha nem rohangál rajta egy csomó nagyobb gyerkőc egyszerre, akkor nem olyan veszélyes. Mikor nem volt rajta senki, nagy bátran Ő is kipróbálta és apai segítséggel végigment rajta.

levi_2010_09_25_7.jpg levi+apa_2010_09_25_5.jpg

Az udvaron talált egy csomó kismotort is, persze egyből fel is pattant az egyikre, és utána már le se szállt a második pohár mustot is nyeregből fogyasztotta el. Dél körül már láttam, hogy teljesen elfáradt, lecsücsült apa mellé és szopta az ujját is, úgyhogy elbúcsúztunk Krisztiéktől és mentünk haza, egyből elaludt ebéd után, úgy kifáradt a nagy nyüzsgésben.

levi+apa_2010_09_25_6.jpg levi_2010_09_25_11.jpg

Miután felébredt Levi az ebéd utáni alvásból a családi kupaktanács úgy döntött, hogy kihasználjuk, hogy szépen süt a nap és elmegyünk egy kis kirándulásra a közelbe. Persze hegyek csak Budán vannak, úgyhogy autókáztunk egyet. A kocsit letettük a Fenyőgyöngye étteremnél található ingyenes parkolóba és onnan sétáltunk fel az Árpád-kilátóhoz.

levi+apa_2010_09_25_3.jpg

Vittük a babakocsit is, de Levi leginkább sétált. Ami azt jelentette, hogy csiga tempóban haladtunk, mert Levi minden neki tetsző fánál, virágnál és kőnél megállt és a saját kis nyelvén véleményt alkotott a látottakról. Hol csak magának beszélt, de legtöbbször velünk is megosztotta véleményét a látottakról.

levi_2010_09_25_3.jpg levi_2010_09_25.jpg

Felsétáltunk az Árpád-kilátóig, Levinek nagyon tetszett a sok lépcső, hol egyedül, hol apai segítséggel mászta meg.

levi_2010_09_25_5.jpg levi+apa_2010_09_25_2.jpg

A kilátóban is fel-alá szaladgált, majd megpróbált felmászni a padra is, de magas volt neki, jd Andris felvette és együtt nézték meg a kilátást. Levi nagyon aranyos volt, meglátta a Dunát és mutatta lelkesen, hogy ott a víz.

levi+apa_2010_09_25.jpg 2010_09_25.jpg

Szeptember 27.

Délelőtt az újpesti mami klub keretében, arra gondoltam, hogy míg jó idő van menjünk ki játszótérre. Leszünk még eleget zárt helyen, ha jó a hideg idő. Úgyhogy kitettem egy cetlit az ajtóra, ha valaki jönne, hol talál meg minket és elmentünk a kavicsos játszótérre Líviáékkal. Jankáék már ott voltak mire odaértünk.levi+roza+kismiki_2010_09_27_1.jpg
Levi egyből nekiállt kavicsot lapátolni, aztán megpróbálta a drótból készült szemetesbe is beönteni a kavicsokat, szerencsére az összes kavics kipotyogott a dróthálón, így végül túl nagy kárt nem tett. Aztán anya szelíd rábeszélésére inkább vödörbe lapátolta a kavicsokat.

levi_2010_09_27_3.jpg

Mikor megérkeztünk Levi nem akart felmászni a mászókára, se csúszdázni. Aztán látta, hogy Róza és Kismiki is lecsúszik, akkor már Ő is felment a mászókára és lecsúszott a csúszdán.

levi_2010_09_27_5.jpg levi_2010_09_27_7.jpg

Mikor megunták a csúszdát és a kavicsozást, átmentünk a fa játszótérre is, ahol mérleghintáztott Levi Kismikivel.

levi_2010_09_27_1.jpg

Volt közös rönkvárazás, az elején még szépen körbementek, később már átmásztak ott ahol hiányzott egy farönk, így rövidítve le az utat. Aztán már csak felmásztak a farönkre és a másik oldalán lemásztak, tetszett nekik, hogy így is lehet közlekedni.

levi+roza_2010_09_27.jpg levi+roza+kismiki_2010_09_27_2.jpg

Később a rönkvárazás után, Levi meglátta az egyik kisfiú motorját és egyből felpattant rá. Meglepődtem, mert eddig ilyet sose tett, hogy ráült más idegen motorra. Rá is szóltam, hogy ezt nem illik, előbb el kell kérni a tulajdonostól, de anyuka mondta, hogy nyugodtan mehetünk vele. Így miután engedélyt kaptunk a használatra, Levi elrobogott és tett egy nagy kört vele a játszótéren.

levi_2010_09_27.jpg

Szeptember 29.

Délelőtt kimentünk gesztenyét szedni Líviáékkal, majd a játszótéren csatlakoztak hozzánk Jankáék is. Így lassan összeáll az őszi asztali kosár minden alkotóeleme; van dió, mogyoró, makk,  fenyő toboz, gesztenye és pár érdekes gumónk is. Levi nagyon szeret velük játszani, persze nem tudja még mondani csak a makkot, de a többit is felismeri már.

levi_2010_09_29.jpg

Délután Kriszti jött át Levivel és meglepően jól eljátszottak a Levik, így mi nyugodtan teázunk és trécseltünk Krisztivel. Volt nagy közös zenélés is, Levim fújta a trombitát Levi pedig dobolt a szilifonon.

levi+levi_2010_09_29.jpgSzeptember 30.

Kihasználva a jó időt ma délelőtt kilátogattunk az Állatkertbe Líviáékkal. Az első állat amit megnéztünk az elefánt volt, Levi tetszését nem nagyon nyerte el, inkább rohangált egyet. Aztán meglestük a bumfordi vízilovakat, nagyon tetszett Levinek ahogy lubickoltak a vízben és mozgatják a fülüket.
Az állatok mellett Levi persze a kukáknak örült a legjobban, ha látott egyet valahol egyből mutatta. A másik nagy kedvenc az elektromos kisautó volt, amin a állatkerti dolgozók közlekedtek, na és persze a lovaskocsi, ami az állatok eledelét vitte.

levi_2010_09_30_1.jpg levi_2010_09_30_3.jpg

Aztán megnéztük a Majomház lakóit, Levinek nagyon tetszett ahogy ugráltak ágról ágra és az üveg miatt teljesen testközelből nézhette a majmokat.

levi_2010_09_30.jpg


ugrás a lap tetejére