LaySoft oldala

 

 

Május 1.

A fogmosás kedvelt elfoglaltsága lett reggel és este, előszeretettel rágcsálja és dörzsöli vele a fogínyét. Már nagyon ügyesen meg tudja fogni a nyelét és bevenni a szájába. A reggeli rituálé után alig bírom tőle elvenni néha. Remélem az igazi fogmosást is így fogja majd szeretni.

levi_maj_1.jpg

Május 5.

Ma megízlelte a sárgarépa pürét is Nyuszifül, nagyon bejött neki az íze, amint lenyelte már tátotta is a száját az újabb adagért. Így a krumpli és az alma után felkerült a sárgarépa is az ehető zöldségek listájára. A hozzávalókat még szombaton szereztem be a piacon őstermelőktől, reménykedve, hogy így azért kevesebb vegyszer és káros anyag kerül a kis szervezetébe.

levi_maj6_2.jpg

Általában a hordozóba szíjazom bele, mikor etetem, nekem  egyszerűbb, így csak arra kell figyelnem hova keni a kezével a pürét, de legalább egy helyben van. Igaz nem is nagyon akar mocorogni, teljesen leköti a kajálás, nagyon élvezi cuppog, vigyorog és persze tele szájjal magyaráz, aminek az eredményeként mindenhol püré van. Meg persze ha nem elég gyorsan kerül a kanál a szájába akkor méltatlankodik, hogy mit tötyögök annyit, hol a kaja, igazi kis haspók.

levi_maj_20_3.jpg

Próbáltuk a műanyag partedlit, de nem hagyta, hogy rátegyem a nyakára, csak rágcsálni volt hajlandó, így maradt a pelenka amit a nyaka köré teszek. Kezdő evő létére elég szépen eszik, csak arra kell vigyáznom nehogy elérje a tálkát, amiben a püré van, mert akkor belenyúl az ujjacskáival és onnantól elszabadul a püré és mindenhova kerül belőle.
Aztán ha evett akkor jöhet megint a játék, itt egy plüss elefánt lábát tanulmányozza: azt próbálja kideríteni szerintem honnan nőttek ki ezek a fránya lábak.

levi_maj_6_1.jpg

Május 8.

Levi sztrájkba lépett, nem hajlandó semmit elfogadni az anyatejen kívül. Amint megközelítem a száját a kanállal, egyből becsukja és ha ez se elég akkor ide-oda forgatja a fejét, hogy még véletlenül se találjak be a szájába.

levi_maj_11_1.jpg

Május 18.

Szerencsére vége a kaja sztrájknak, már mindent eszik újra. Azaz vannak kedvencek és van amit csak tejbe vagy tápszerbe keverve hajlandó megenni. Ilyen a krumpli, valamiért nem kedveli, de bezzeg a sütőtök és az alma meg az őszibarack nagy kedvenc. Egész ügyesen eszik már, ami ízlik azt nyeli, mint kacsa a nokedlit. Persze pár kanál után jön egy kis ujjszopogatás is, erről még nem sikerült leszoktatnom, ilyenkor persze az ujja is tiszta trutyi. A kanalat is nagyon profin fogja már, amikor adom a szájába  a kaját, akkor is mindig próbálja megkaparintani tőlem.

levi_maj_11_3.jpg

levi_maj_13_1.jpg

Kitakarítottam neki a járókát és kitettem a kertbe, így míg én kertészkedek Ő a járókából szemléli a világot. Nagyon tetszik neki a sok színes virág, meg a tujafák, mindig meg akarja fogni az ágait. Persze a habtapi maradt benti játszótérnek, minden játékot megrág kipróbál, itt a nagy macival játszik, azt lökdösi lelkesen.

levi_maj_11_2.jpg

Jöhet minden játék, szereti a zörgős könyvet vagy a paradicsom alakú rágókát. Oldalára fordulni nem nagyon szeret inkább forog a tengelye körül, és nem tudom, hogy csinálja, de 10 perc alatt tuti lelóg a parkettára valamelyik testrésze, addig mocorog, pedig elég nagy a habtapi.
Az alvások is megrövidültek, már nem alszik annyit, jobban izgatja mi van körülötte. Újabban felfedezte hogy van rácsvédő is a kiságyon körbe, keresztbe fordul az ágyban, így jobban eléri a kezével, addig cibálja míg le nem tépi, ilyenkor nagyon örül és rágcsálja a megkötőjét ahol eléri.

levi_maj_11_4.jpg

levi_maj5_2.jpg

Május 19.

Ma délelőtt bekebelezett egy negyed almát reszelve, ami nagyon ízlett neki. Délután úgy gondoltam nézzük meg mit kezd egy egész gerezddel. Nagyon édes volt ahogy egyből kitátotta a száját, ahogy meglátta, a 2 fogacskájával harapdálta a kezemben lévő negyed almát. Ügyesen haladt, körbe rágta, mint egy kisegér az egész almát ahol érte és elégedetten rágcsálta a leharapott darabkákat. Végezetül volt hümmögés és persze mindketten tele lettünk alma darabkákkal, még a füle mögött is találtam egy kis darabot.
Felfedezte újra, hogy van két lába is, azóta lelkesen kapaszkodik a lábfejébe és persze egyből leszedi a zokniját is.

levi_maj_17_1jpg.jpg

levi_maj_20_1.jpg

Május 23.

Ma voltunk babaúszáson, persze ahogy kell, a kamerát és a fényképezőgépet is sikerült itthon hagynom, ezért jobb híján a képek a telefonommal készültek, ezért ilyen a minőségük, meg persze a fényviszonyok se voltak az uszodában tökéletesek.
Levi nagyon élvezte a vizet meg a nyüzsgést, vigyorgott mindenre és mindenkire, aki élt vagy mozgott körülötte. Az oktatónk meg is dicsérte az egyik gyakorlatnál, hogy milyen ügyesen csinálja.
Sőt rajta mutatta be, hogyan kell háton lebegni a vízen, mikor meglátta, hogy Andris segítségével milyen szépen felfeküdt a vízre.
A képek a foglalkozás végén készültek, ahol Levi apai felügyelettel hajkurássza a színes labdákat, meg persze a végén a labda megkóstolása se maradt el. Nagyon édes volt, ahogy lubickolt a többi babával a vízben, ahogy tapossák a vizet a kis lábaikkal, meg csapkodnak és sikongatnak közben. Utána kapott egy kis tejet, mert nagyon megéhezett a vízben és hazafelé már aludt is a kocsiban.

babauszas_05_23_3.jpg

babauszas_05_23_1.jpg

babauszas_05_23.jpg

babauszas_05_23_4.jpg

Május 28.

Egy hónap telt el az első fogacskák kibújása óta és már jönnek a felső metszőfogai úgy látom. Folyton masszírozza a felső ínyét, azaz ami csak a keze közelébe kerül azt megrágja. Közben persze rendületlenül nőnek az alsó fogai is tovább, két kis recés hófehér fogacska, pont mint egy kisegéré.
Az esti elalvások se olyan gyorsak már, hol vannak a régi szép idők amikor fürdés után letettem és már aludt is. Mostanában Andrissal mi már kókadozunk fürdés után, Levi meg ahelyett hogy megnyugodna a fürdéstől, totál felpörög.
Már a kádban megy a vigyorgás, kacarászás, utána pedig ha leteszem aludni 2 perc alatt lepakolja az ágy végében lévő takarókat és felhalmozott játékokat. Aztán ha ezzel végzett akkor keresztbe fekszik az ágyban vagy teljesen megfordul és jöhet a rácsvédő leszerelése. Aztán ha elfáradt a nagy pakolásban, rendezkedésben a kupac tetején, feje alatt a begyűjtött kincsekkel szépen csendben elalszik.

levi_maj_25.jpg

Név:
E-Mail cím:
Komment:


Nincs komment!