LaySoft oldala

 

 

Július 5.

Az idő múlásával egyre jobban birtokba veszi a lakást, már simán átmászik a nagyszobai küszöbön, profin kúszik az ebédlő és a konyha járólapján is. Sőt ma reggel pár perces küzdelem után hatalmas vigyorral az arcán bejutott a fürdőszobába is, ahol egyből kezelésbe vette a pedálos szemetest. Ha kint vagyok a konyhában, akkor jön utánam egy idő után, Ő is, nézi mit csinálok, de mivel a konyhában túl sok érdekes nincs a számára, így elkúszik a bejárati ajtóig és onnan figyeli a kertet, ahogy a fák hajladoznak a szélben vagy a madarak csicseregnek.
Nagyon kíváncsi, mindent megtapiz, megkóstol és felfedez. Bekúszik a székek, az asztal vagy a kiságya alá. Az ajtókat előszeretettel próbálja meg kinyitni, persze néha fejbe is vágja magát velük, ilyenkor jön a meglepődés, hú ez kemény.

levi_jul_18.jpg

A nagyszobában a hifitorony elé felszerelt plexi lap nagyon bosszantja, nem érti, hogy bár látja, miért nem éri el mégse azokat a gombokat a szuper fekete és szürke dobozokon. Pár perces küzdelem után mindig feladja, mérgében püföl még 1-2 a plexi lapra majd más szórakozás után néz.  Szinte mindennel el tud játszani, legyen az egy fakanál, egy üres ásványvizes palack vagy a halacskás szőnyeg.

levi_jul_22.1.jpg

Július 9.

Ma voltunk a doktornéninél, megkapta Levi a Prevenar 2. adagját is, az oltást jól tűrte. Nem is az oltás miatt sír, hanem mert a doktornénivel, az asszisztenssel együtt hárman fogtuk le, hogy ne ficánkoljon míg megszúrják, na ez nagyon nem tetszett neki, hogy korlátoztuk a szabadságát és dühösen sírva fakadt. Aztán miután megkapta az oltást és elengedtük egyből abba maradt a sírás is, vidáman ficánkolt tovább a vizsgáló asztalon.
Méredzkedés is volt nem sokat változott, testtömege 7060 gramm és 69 cm hosszú.
A nap szenzációja, hogy végre kibújt a bal felső nagy metsző fogacska, ezt a doktornéni vette észre, mikor belenézett a szájába. Szabad szemmel még nem nagyon látható, de már koccan a kiskanál az ínyén.

Július 10.

Úgy gondoltuk Andrissal, hogy mivel a lurkó betöltötte már a 8. hónapot és kis segítséggel szépen ülve tud már enni így itt az ideje hogy legyen neki saját (etető)széke a családi asztalnál. Mivel nem túl nagy az ebédlőnk, így választásunk egy Giordani asztalra szerelhető etetőszékre esett, amit előző este meg is vettünk a Minimanóban.
Ma délben fel is avattunk, kicsit féltem, hogy Levi majd hogy fogadja, megmarad-e benne, hiszen eddig mindig az ölemben ült és úgy etettem. De nagyon tetszett neki, kényelmesen elhelyezkedett benne és szorgosan nyitogatta a száját mikor lenyelte az előző falatot a céklás őszibarackból.
Aztán mikor jelezte, hogy elég már a kajából, utána hagytam még egy kicsit ülni benne, ekkor jött az ismerkedés; az asztal, az etetőszék ütögetése  és az terítő cibálása, így inkább kivettem belőle.

levi_07_10.jpg

itt éppen a főtt sárgarépa után a nyers egyben változattal ismerkedik

levi_jul_10.1.jpg

Július 18.

Ma felavattuk a Nagymamitól kapott pancsolót, mikor már nem sütött a kertbe a nap, de még meleg volt. Megtöltöttem Levinek a medencét langyos vízzel, kapott bele játékokat és már pancsolt is. Andris kapta le a képen, amint zöld fürdőbugyijában ejtőzik a medence szélén.

levi_jul_18.1.jpg

Persze nem csak a melegben szeret pancsolni a medencében, hanem az esti fürdést is nagyon élvezi. Néha a nagy kádban  is fürdik, ilyenkor betesszük neki a macis biztonsági fürdetőt is, amit Lacáéktól kaptunk kölcsön. Nagyon szereti, mert csak ráfekszik és elfekszik a vízben, szabadon van keze-lába, kedvére csapkodhatja a vizet a lábával és játszhat a játékokkal, mert a keze is szabad.

levi_jul_13.jpg

Sajnos a fürdés után mindig jön a törülközés és a felöltözés is, amit annyira már nem szeret, mint a fürdést. Ilyenkor mindent csinál, izeg-mozog, forog, kipakol és lerámol és persze megkóstol mindent a pelenkázóról amit csak elér és nem veszem el tőle időben.  Nem egyszerű ilyenkor csak annyit időre is megfékezni míg felöltöztetem.
A képen kicsit punkosra vettük a figurát, törülközés után így néz ki általában a haja.

levi_jul_16.jpg

Július 22.

Esténként amikor már tisztán megfürödve a kanapén "beszélgetünk" - ahogy Andris mondja - és játszunk Levivel még egyet alvás előtt, akkor szokott új mutatványokkal lekápráztatni minket. Így mutatta meg anno a fordulást hasra és hátra, a kúszást most pár napja pedig a "kutyázást".
Azóta persze már nem csak a kanapén csinálja, hanem ahol éppen eszébe jut, persze mire eljutok a fényképezőgépig már rég nincs ebben a pózban. Itt végre sikerült elkapnom, ahogy négykézláb előre-hátra ringatja magát, bár ebből a képen csak a négykézláb látszik.

levi_jul_22.jpg

Ma is pancsoltunk a baba medencében, Levi már igazán nagy legény a vízben. Forog benne hasról hátra és vissza és persze körbe is, csapkodja a vizet kézzel-lábbal egy szóval nagyon élvezi, nem is vettem ki csak mikor már láttam, hogy kezd felázni a bőre.

jul_22_1.jpg

játék a kockákkal

levi_jul_22_2.jpg

persze hamar kíváncsi lett és tudni akarta mi van a medencén túl is

levi_jul_23.jpg

Július 24.

Ma játék közben észrevettem, hogy szép csöndben Levinek kibújt a két szélső metszőfoga is felül. Délután a nagy játékban kimondásra kerültek az első szavak is: mama, ne és nem. Már Andris is hallotta, péntek reggel neki is mondta őket Levi, így tuti, hogy nem csak anyai fülem hallotta a  halandzsából az értelmes szavakat.
Levi egyre ügyesebben mozog a lakásban, elkezdett érdeklődni a magasabban lévő tárgyak iránt is. Már lehúzza a terítőt az asztalról,  átmászik az asztal alatt, lepakolja a asztal alatt lévő polcot is. Amit fekve nem ér el azt igyekszik feltérdelve megkaparintani, minden kipakol lerámol és tüzetesen átnéz és megvizsgál mindent amit arra méltónak talál. Persze vannak háztartási balesetek; mikor megcsúszik, leesik, beüti magát, ilyenkor kell egy kis vigasztalás, de ez sem szegi kedvét a további felfedezésekben.

A babakocsi alapos átvizsgálása a séta előtt.

levi_jul_26_babakocsit_szerel.jpg

a hordozóba való bemászás és alapos megismerése is új játék

levi_jul_26.jpg

Július 28.

Levi egy kis örökmozgó, egy percre nem áll le, csak míg alszik. Most kezd ismerkedni a lakás berendezéseivel, mindent megtapogat, megvizsgál és persze megpróbál a szájába venni. Már nagyon ügyesen tud bemászni a fotel és az asztal alá, kihuzigálja a komód alsó fiókját, ami már elér, ha kicsit nyújtózik.
A mi lesz ha nagy lesz szakma bővül, újabban nagyon érdeklik az ékszerek, órák, bármi ami csillog vagy szép fényes, ha valakin lát ilyet akkor alaposan megfogdossa és persze megpróbálja le is szedni az illetőről. Másik nagy kedvenc még mindig a haj, imádja a hajakat, a lakásban ha talál valahol egy hajszálat, ujjai közé csippenti és percekig eljátszik vele, aztán persze ezt is a szájába gyömöszöli, ha nem veszem időben észre.
Ha kimegyek a konyhába, pár perc után Ő is követ és a konyhában folytatja a felfedezést. Szeret kint játszani, van már saját kis fém tálkája, krumplija, fakanala, műanyag doboza, amiből mindig kipakolja a kanalat és a krumplit, amit beletettem neki.

levi_jul_23_2.jpg

ismerkedik a kelkáposztával

levi_jul_23_3.jpg


Már megismerkedett pár zöldséggel közelebbről is kelkáposzta, krumpli, hagyma és a sárgarépa, de még így is a krumpli a kedvence.
Még mindig szeret a konyha ajtónál megállni és nézelődni, főleg mióta a hátsó szomszédnál lakás felújítás van és nagy a jövés-menés.Persze menne Levi át a küszöbön is, de itt azért mindig elkapom, egyelőre legyen elég játszótér a lakás.

levi_jul_23_1.jpg

Név:
E-Mail cím:
Komment:


Nincs komment!

ugrás a lap tetejére