LaySoft oldala

 

 

Október 2.

A héten már a kanapé mentén fel-le lépegetett, de olyan gyorsan, hogy szinte már szaladt mellette, néha nem is kapaszkodik, ilyenkor frászt kapok mindig, hogy na most fog elcsúszni vagy hanyatt vágódni és beveri a fejét, de eddig szerencsére nem történt ilyesmi. Most már 1-2 karnyújtási távolságot is át tud hidalni egy-két lépéssel. Ellép az asztaltól a kanapéig vagy a fotelig. Levi egyik kedvenc szórakozása, hogy lehúzza a terítőt az asztalról és persze ezzel együtt mindent ami rajta van, aztán összegyűri és a végén meg is tapossa és közben vigyorog is hozzá. Pár napig lelkesen pakolgattam vissza a terítőt, de aztán feladtam, úgyhogy mától az asztal pucér, így Levi más játék után nézett.

levi_10_02.jpg

Már nagyon profin jár-kel a lakásban lábon, kitipeg az ebédlőbe is. Vagy egy széket tol maga előtt lépés segítőként vagy a falak mellett kapaszkodva jut el az ebédlő asztalig, itt éppen a asztal lábába kapaszkodik vidáman.

levi_10_03_4.jpg

Aztán ha az ebédlőt már átvizsgálta és nem talált semmi pakolhatót, leszedhetőt, eltolhatót, akkor irány a konyha. Itt mindig akad egy-két elcsenhető fakanál, zacsi, krumpli vagy hagyma a zöldségtárolóból, amivel lehet játszani. Persze a legjobb játék amikor belekapaszkodik a lábamba és együtt lépegetünk.

levi_10_03_3.jpg

Október 3.

Ma Angyalföldön volt Mega Játszóház, így a délelőtti alvás után elmentünk Levivel.
Nagy csalódás volt, a tornateremben összesen 4 darab légvár volt, sehol a legkisebbeknek ígért speciális játékok. Azaz elvileg az egyik légvár kisebb volt, de mivel szülő nem mehetett fel rá és erre is ugyanúgy felmásztak a nagyobb gyerekek, így Levit csak a szélére mertem feltenni. Nem töltöttünk sok időt el, még szerencse, hogy csak nekem kellett kísérőjegyet fizetnem Levinek ingyen volt. Levi még a padok mentén lépegetett párat aztán ismerkedtünk és beszélgettünk pár anyukával és apukával így talán ha fél órát tartózkodtunk bent.
Majd úgy döntöttem mivel szép az idő irány a szemben lévő játszótér, ami ingyenes és Levi is tudja használni. Talán ez az eddig próbált legjobb hinta típus, ami Levinek is tetszett, kényelmes és jó mély, így nem féltem, hogy kiesik belőle. Levi is élvezte a hintázást, ide-oda kapaszkodott, nézelődött közben, egyedül az őszi napsütés zavarta csak a szemét. Persze itt is ismerkedtünk más gyerkőcökkel és anyukákkal.

levi_10_03_1.jpg

Mikor megunta a hintázást, kipróbáltuk ezt az univerzális autónak álcázott mászókát. Vigyázó szemeim előtt ücsörgött rajta, majd mikor elunta az ücsörgést kipróbálta a tekerhető kormányt elől, hátul a platón meg forgatta a sárga és piros háromszögeket.
Mikor kezdett elfáradni betettem a kocsiba és mivel sem a  105-ös se a 120-as  busz nem  volt alacsony padlós (csókoltatom a BKV-t ezúton is) így elsétáltunk a villamosig, én elfáradtam Levi meg elaludt mire hazaértünk.

levi_10_03_2.jpg

Október 13.

A lakás kész kalandpark Levinek, csupa izgalmas eddig el nem ért vagy fel nem fedezett bútorral. Már ki tudja húzni a nagy szekrény fiókjait is, és nagy örömömre ügyesen kidobálja belőle Andris alsógatyáit és zoknijait. Próbálom rábeszélni, hogy utána pakolja is vissza, de ez még nem akaródzik neki. A fiók betolásának technikája még nem tökéletes, néha odacsípi 1-1 ujját ilyenkor nagy sírás van, de aztán gyorsan megbékél és tovább pakolja ki a fiók tartalmát.

levi_10_15.jpg

Szuper hely a szekrény belseje is, ide be is lehet bújni Apa ingei alá és innen vigyorogni Anyára. Néha megpróbálja lerángatni az ingeket a vállfáról, de ezt nem szoktam hagyni, elég volt minden inget egyszer kivasalni.

levi_10_12.jpg

Mióta felfedezte, hogy a pelenkázó komód ajtaja szuper nyikorgó hangot ad ki, ha nyitogatják, azóta ez is nagy kedvenc lett. Képes percekig nyitogatni, aztán ha megunta a nyikorgást, akkor jöhet a ruhák szisztematikus kidobálása a szekrényből Anya nagy örömére.

levi_10_13.jpg

Néha elkapja a macit egy körre, püföli és ráncigálja, de leginkább a maci felfújókája érdekli, azt piszkálja.

levi_10_14.jpg

Október 19.

Már bejáratos a fürdőszobába is, néha ha nem vagyok elég elővigyázatos és véletlenül nem zárom kilincsre az ajtót, profin kinyitja  azt és bemászik. Nagyon kíváncsi, semmi nem kerüli el a figyelmét, kinyitja a mosdó alatti kis szekrényt, kicsit csapkodja az ajtaját, aztán belenéz a szennyes tartóba is, ha hagynám talán ki is pakolná belőle a cuccokat.
Miután szemrevételezte és rájön, hogy semmi érdekes nincs benne, kipróbálja milyen amikor lecsapja a tetejét, ezt párszor megteszi mivel tetszik neki a pufogó hang.  Persze a csapkodás hatására a tetején lévő kosárban kánkánt jár az összes kagyló és csiga. Ez sokkal érdekesebb, mint a csapkodás, így témát vált és próbálja megkaparintani őket, ha sikerült a művelet; először megrágcsálja majd teszteli mennyire törékenyek és lelkesen dobálja le őket a kőre.
Másik nagy kedvence a WC papír, ha eléri rögtön megcsócsálja (sose fogom megérteni mi a jó a papír ízében:) és ha marad még belőle valamennyi azt ügyesen letekeri a gurigáról. Aztán mit aki jól végezte dolgát ül a káosz közepén, körülötte csigák, kagylók és a letekert klotyópapír és persze csak kacarászik mikor leszidom és próbálom eltakarítani a csatateret.

levi_10_19_1.jpg levi_10_19_2.jpg

levi_10_19_3.jpg

Október 19.

Keddenként járunk zenebölcsibe, Levi nagyon élvezi és én is; szerencsére nincs tömegnyomor, jó a hangulat, aranyosak a gyerkőcök és az anyukák is jó fejek, mindig gyorsan elrepül az idő. Mostanában Levi ha elkezdünk énekelni egyből táncolni kezd, nagyon aranyos ahogy rázza magát, néha még a ritmust is sikerül eltalálnia. Otthon meg megy a zenehallgatás, meg a CD-k lepakolása az állványról, előszeretettel dobálja le őket, aztán egyenként megízleli őket tokostul.

levi_10_22_1.jpg

levi_10_19.jpg

Október 22.

Lassan megtanulja, hogy a tárgyakat nem csak kidobálni lehet, hanem be is lehet pakolni őket egy nagyobb tárgyba. Persze azért kidobálni azért sokkal viccesebb dolog még mindig. De néha már bele is pakol a piros vödörbe, igaz nem a formákat szokta, hanem ami éppen a keze ügyébe kerül, ha nem fér bele akkor dühös és mérgesen próbálkozik, hátha csoda történik és mégis belefér.
Amúgy nagy pakoló művész, mindenhonnan elveszi a tárgyakat; az ebédlőben a polcról, az asztalról a szobában, a székről. Ha nem vagyunk elég szemfülesek és nem figyelünk rá, minden megragad és már menekül is a zsákmánnyal; legyen az egy darab papír, távirányító, telefon, könyv vagy ásványvizes palack vagy bármi ami tiltott dolog és nem szabad.

levi_10_22.jpg

Október 26.

Mostanában már leszoktunk a babás fürdésről, ami úgy nézett ki, hogy a mosógépre tettük a babakádat és abba fürdettük. Ez már nem működik, mert Levi akkora pancsoló művész, hogy utána úszik az egész fürdőszoba, meg mi is csurom vizesek lettünk.
Így jött a nagy ötlet, kis kádat a nagy kádba és abba a gyereket. Azért nem a nagy kádban fürdik, mert még mindig nem vettem bele csúszásgátló szőnyeget és anélkül nem túl biztonságos, szegény mindig megcsúszott benne.
Így egyelőre a kis kádban lubickol a nagy kádban, amit nagyon élvez, pancsol, csapkodja a vizet és a fürdőszoba is kevésbé lesz vizes, bár a kád körül azért így is minden csupa víz.
A fürdés másik főszereplője a zuhanyrózsa, Levit teljesen megbabonázza, ahogy jön belőle a víz. Csapkodja a vékony vízsugarakat, próbálja megfogni őket és közben kacag és fülig ér a szája. A vége főcím előtt még jön egy totális csapkodós szám, ilyenkor még a füléről is csorog a víz, de nem zavarja. Néha a nagy csapkodásban sikerül a szájába is vizet fröcskölni, ilyenkor meglepődik egy kicsit, de aztán megy tovább a csapkodás és pancsolás.

levi_10_26_1.jpg

levi_10_26.jpg

Október 27.

Levi imádja a papír minden formáját, a könyveket előszeretettel rágcsálja meg, így azt csak szülői felügyelet mellett olvashat.  A WC papírról már meséltem és persze nem szabad kihagyni a mindenféle reklám újságokat sem. Ezekkel aztán lehet garázdálkodni, ki is használja a lehetőséget, széttépi őket kis darabokra, aztán megpróbálja meg is kóstolni, de ezt már nem engedem nagy bánatára.
A képen éppen egy reklám újságot olvas ki.

Levi_10_27.jpg

Név:
E-Mail cím:
Komment:


Nincs komment!